keresés

Sajtószoba

Burgenlandi magyar könyvek bemutatója Szombathelyen

2011.09.14.

Legújabb, többnyelvű gyermekkönyveit mutatja be pénteken a burgenlandi Alsóőri Magyar Média és Információs Központ Szombathelyen.

 

A német, magyar és horvát nyelven írott gyermekkönyvek a korai többnyelvűség fejlesztését szolgálják majd tartományunk óvodáiban, de a szerzők nem titkolt célja, hogy a családokban is több mesét olvassanak gyermekeiknek a szülők, nagyszülők - írja a könyvbemutatóról az osztrák közszolgálati rádió és televízió (ORF) nemzetiségekkel foglalkozó honlapján.

Az első négy mesés- és verseskötetet tavaly jelentette meg az Alsóőri Magyar Média és Információs Központ (AMMIK), most három kötettel ismerkedhetnek meg az érdeklődők pénteken a szombathelyi Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban.

A Nyári békabál, továbbá a Lili, a lepke és a színek, valamint a Zsiga, a csiga és a számok című kötetekben található dalokat, verseket szombathelyi óvodások adják elő a Burgenlandban is már ismert Boglya népzenei együttes közreműködésével.

A könyvek a burgenlandi, nemzetiségi nyelveken is nevelő óvodákban felmerült igény alapján készültek el. Korábban nem volt olyan háromnyelvű tananyag, amelyet az óvónők használni tudtak volna a többnyelvű foglalkozások alkalmával.

Az első négy kötet az évszakokkal foglalkozik. A képeskönyvek segítségével a gyerekek dalok és mesék révén ismerkedhetnek a Burgenlandban beszélt főbb nyelvekkel.
A könyvek színes illusztrációit Dowas Katalin, a vasvörösvári (Rotenturm an der Pinka) és a felsőőri (Oberwart) óvoda óvónője készítette. A magyar szöveget Hubbes Emese írta.

Szerző: kimozduló - 2011. September 08.

 

Forrás: kimozdulo.hu

 

 

SZOMBATHELYI TELEVÍZIÓ 

 

híradó - 2011. szeptember 9.

Burgenlandi magyar könyvek bemutatója Szombathelyen 8:58-nál.

 

 
Adásban volt: 2011. szeptember 9.

 

Forrás: sztv.hu

Keresőszavak:

naptár

<< 2012. május >>
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123
   © 2010 mmik & webmark WebMark